nagyharang.ewk.hu
Nagy Sándor a mezőfelei református egyházközség lelkipásztora vagyok. Iskoláimat szülőfalumban, majd Székelyudvarhelyt végeztem, tanultam mechanikát, fémforgácsolást, cserealkatrészt gyártottam. Tanultam történelem-filológiát. Majd órás-műszerészként dolgoztam 1989-ig a rendszerváltásig.
1990-től teológiát végeztem, így közelebb kerültem az egyházban a templomokkal, tornyokkal, harangokkal, toronyórákkal és mindennel, ami ide kapcsolódik. A szükség megkívánta, hogy többet foglalkozzak ezek javításával, karbantartásával. 2000-től több gyülekezetben találkoztam a harangok villamosításával, amiket a már néhai Gaál Ferenc mérnök készített el. Ezeket tovább kellett fejleszteni, javítani.
Azért hogy jobb, minőségi munkát végezzek, és a harangozás jobban és jobban hasonlítson az eredeti hangzáshoz szükség volt felvenni a kapcsolatot a magyarországfi Bimm-Bamm zrt. vállalat vezetőjével Kapui Gyula okl. vill. üzemmérnök, szakmérnök úrral.
Kapui Gyula mérnök úr elfogadott a Bimm-Bamm Csoport tagjának és kinevezett területi képviselőnek Romániában.
1.1 kép
Sepsiszentgyörgyi református templom tornyában a harang mellett.
Nagy Sándor
területi képviselő Románia
Mezőfele Com. Ceauasu de Címpie Sat. CIMPENITA
Nr. 164 COD: 547142
Jud. MURES
+40-745-708-666 mobil
+40-265-324-061 vezetékes
nagysandor@freemail.hu